A leggyakoribb tévhitek a Bitcoinról - 1. Rész

⏰ Várható olvasási idő: ~ 15 perc

A Bitcoin a világ legjelentősebb decentralizált pénzügyi rendszere, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend már nem csak a kisbefektetők, hanem az országok és a legismertebb intézmények körében is. Sikere nem véletlen, hiszen amellett, hogy az elmúlt 12 év legjobban teljesítő pénzügyi eszközévé vált, segít visszaadni az irányítást az emberek számára, és egy sokkal igazságosabb pénzügyi rendszert kínál.

Ennek ellenére rengeteg butaság kering a Bitcoinról, ami egyértelműen a lakosság nem megfelelő tájékozottságának a jele. Az emberek jelentős része nem ismeri a Bitcoin működését és a technológiai hátterét, ezért a legtöbb esetben még elzárkóznak tőle. Nem értik, miért teheti jobbá az életüket. Nem látják, miben segíthet. Nem tudják, miben más a jelenlegi pénzügyi rendszertől. Nem veszik észre, hogyan formálja át a világ működését. Nem ismerik fel, hogy miért fontos MOST foglalkozni a Bitcoinnal.

Mivel a környezetemben is gyakran azt tapasztalom, hogy számos félreértés, tévhit és hazugságok alapján ítélik meg a Bitcoint, ezért arra gondoltam, hogy összegyűjtöm a leggyakoribb tévhiteket és téves információkat, hogy végre tisztázhassuk ezeket.

Ha te is úgy gondolod, hogy a Bitcoin csupán egy átverés, aminek nincs értéke, akkor mindenképpen olvasd el ezt a bejegyzést, mert sok új dolgot tudhatsz meg minden idők egyik legjelentősebb fejlesztéséről, ami emberek, családok és akár a későbbi generációk életére is pozitív hatással lehet.

1. Tévhit: A Bitcoin egy piramisjáték

Az egyik leggyakoribb tévhit a Bitcoinról, hogy piramisjáték lenne. Emiatt sokan még mindig félnek befektetni vagy részt venni a Bitcoin világában, mert azt gondolják, hogy csak azoknak kedvez, akik korábban csatlakoztak, és minél több embert meghívtak. Azonban fontos tisztázni, hogy a Bitcoin nem egy piramisjáték, hanem egy független pénzügyi rendszer, amely forradalmasítja a hagyományos pénzügyi tranzakciókat.

De mi is az a piramisjáték? A piramisjátékok alapja a tagok közötti újabb és újabb tagok toborzása egy olyan rendszerbe, amely mögött nincs semmilyen valós érték. Nincs mögötte eladható termék vagy szolgáltatás, így a rendszer a befizetők pénzén kívül nem képes bevételt termelni. Ha megszűnik a tagok befizetése, a rendszer összeomlik, és csak azok profitálnak belőle, akik korán csatlakoztak, míg a később érkezők veszteséget szenvednek. 

A valóság:

  • A Bitcoin működése teljesen más, hiszen a működési elve egyáltalán nem hasonlít a piramisjátékokhoz. A Bitcoin egy decentralizált, blokklánc technológián alapuló pénzügyi rendszer és  digitális eszköz. A decentralizáció azt jelenti, hogy nincs központi tulajdonosa, így nem tudja senki a saját javára irányítani.

  • A blokklánc egy nyilvános és elosztott adatbázis, amely minden Bitcoin tranzakciót nyomon követ és rögzít. A tranzakciók valódi értékes javakat cserélnek, mint például pénz vagy különböző áruk, és nem támaszkodnak újabb tagok toborzására vagy befektetésekre. Tehát a Bitcoin működése semmilyen módon nem hasonlítható egy piramisjátékhoz, hiszen a kereslet-kínálat alapján működik.

  • Egy piramisjátékban csak azok profitálnak, akik a hierarchia csúcsán vannak, míg a legalsó szinten lévők gyakran veszteséget szenvednek. Ez egy igazságtalan és fenntarthatatlan rendszer. A Bitcoin esetében azonban bárki részt vehet és hozzáférhet a hálózathoz. Nincsenek korlátozások vagy kizárólagosság, hiszen bárki szabadon csatlakozhat, tranzakciókat hajthat végre, és bitcoinokat birtokolhat.

  • A Bitcoin hálózatának nyitottsága és hozzáférhetőssége lehetővé teszi, hogy bárki részt vegyen ebben a pénzügyi rendszerben, függetlenül attól, hogy milyen pozícióban vagy gazdasági helyzetben van. Ez azt jelenti, hogy nincsenek előnyben részesített tagok vagy kiváltságos helyzetű személyek. Mindenki azonos feltételekkel csatlakozhat és vehet részt a Bitcoin világában, hiszen nem tesz különbséget az emberek és az országok között. Mindenki egyenlő.

  • Valójában a hétköznapi életben vagy a munkaerőpiacon sokkal több piramisjátékra utaló jelet találhatsz. Vegyük példának a fizetésedet, amit valószínűleg olyan cégnél keresel, ahol különböző pozíciók találhatóak egymás alatt-felett. A fizetésed nagysága a legtöbb esetben attól függ, hogy milyen magasra jutsz ebben a hiearchiában, azaz a cég piramisában.

Vagyonépítés kriptovalutákkal

Hogyan százszorozd meg a pénzed a kriptovaluták segítségével?

2. Tévhit: A Bitcoin egy buborék

A Bitcoin buborék témája sok vitát generál a pénzügyi világban. Vannak, akik azt állítják, hogy a Bitcoin csak egy átmeneti őrület, egy spekulatív buborék, amely hamarosan össze fog omlani, és ennek következtében az emberek elveszítik a pénzüket. Igaz, hogy vannak, akik a nagy hozam reményében spekulatív befektetésként vásárolnak bitcoint, de ez nem jelenti azt, hogy egy buborék lenne.

De mi is az a buborék? A pénzügyi buborék olyan gazdasági ciklus, amely mesterségesen túlértékelődik, látványosan növekszik, majd hirtelen összeomlik. Ez pedig komoly veszteséget okozhat a befektetők jelentős részének.

A valóság:

  • A Bitcoin nem egy hagyományos befektetési eszköz, hanem egy független digitális valuta, aminek az árfolyamát a kereslet és a kínálat határozza meg. Nem függ egyetlen intézmény vagy gazdasági mutatótól, mert valójában az emberek éltetik azzal, hogy használják, ezért tévedés azt állítani, hogy a Bitcoin csupán egy felfújt buborék lenne.

  • Természetesen a Bitcoin ármozgására hatással vannak a piaci trendek, a globális gazdasági események, a hírek, illetve a befektetők hangulata is, de ahogyan az emberek elkezdik jobban megérteni a Bitcoin jelentőségét, ezek a dolgok már kevésbé fognak hatni az árfolyamra.

  • Mivel a Bitcoin piaca még viszonylag fiatalnak tekinthető, ezért nem meglepő az árfolyamának nagyfokú ingadozása. Ahogyan telik az idő, és egyre többen kezdik el használni, az árfolyama stabilizálódni fog, és már nem lesz olyan volatilis. Azt is fontos megjegyezni, hogy az idő múlásával, illetve az árfolyam stablizálódásával már csak nagyon kevés embernek lesz lehetősége arra, hogy egy teljes Bitcoint birtokoljon, mert hiány fog kialakulni belőle.

  • A Bitcoin 2008 óta létezik, és a fennállása során különböző árfolyam-ciklusokon ment keresztül. A kritizálók már rengeteg alkalommal temették, de a Bitcoin eddig mindig talpra állt, és új csúcsokat ért el. Ahogyan más technológiák esetében, a Bitcoinnál is vannak növekedési és zuhanási időszakok, ami teljesen természetes. Vegyük például a dotcom korszakot a 90-es években, amikor az Amazon részvények ára 100 dollárról 5 dollárra esett vissza, majd az elkövetkező évtizedekben a világ egyik legértékesebb vállalatává vált.

  • Ha megvizsgáljuk a Bitcoin árfolyamát 2008-tól napjainkig, akkor azt láthatjuk, hogy kisebb-nagyobb kilengésekkel, de valójában folyamatosan növekszik az értéke. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Bitcoin az elmúlt évtized legjobban teljesítő pénzügyi eszköze, ami már tény. Persze, akik csak rövid távon próbálnak spekulálni és gyorsan meggazdagodni, ők sokat veszíthetnek, de akik képesek a nagy képet nézni, és látják a Bitcoin mögött található értékeket, hosszú távon növekedésre számíthatnak.

A bitcoin árfolyama 2011 és 2023 júniusa között

3. Tévhit: A Bitcoinnak nincs valós értéke

Sokan azt hozzák fel a Bitcoin ellen, hogy nem létezik fizikai formában lévő fedezettel, tehát nincs mögötte például arany vagy amerikai dollár. És ez így igaz. Azonban fontos tudnod, hogy a hagyományos pénzek mögött sincs már semmilyen fedezet, csupán egy nagy adósság, illetve az emberek bizalma, akiknek a kormányukban kell bízniuk, hogy a pénzük értékét inflációra és egyéb okokra hivatkozva nem rontják le. 

A valóság:

  • A Bitcoin egy kódolt digitális eszköz, amelynek korlátozva van a mennyisége, ezáltal segíti a pénz értékének megőrzését az inflációval szemben. Az infláció a hagyományos valuták esetében akkor következik be, amikor nagy mennyiségű pénzt nyomtatnak, ami a meglévő kínálat felhígulásához és a pénz elértéktelenédéséhez vezethet. Az inflációra egyre több esetet láthatsz szerte a világban, de a cikk írásakor Magyarországon is erősen érezhető a pénz elértéktelenedése.

  • A Bitcoinnak van egy előre meghatározott maximális mennyisége, amely 21 millió darabra van korlátozva. Ettől több bitcoin soha nem fog a rendszerbe kerülni, emiatt idővel hiány alakulhat ki belőle. Ez a korlátozás kulcsfontosságú a Bitcoin értékének megértésében.

  • Nemcsak a kínálat van korlátozva, hanem a kibányászott új bitcoinok mennyisége is kiszámítható módon csökken az idő múlásával. Ez a feleződés elnevezésű események során történik, amikor a bányászoknak kifizetett blokkjutalom a felére csökken.

  • Ez a mechanizmus hozzájárul ahhoz, hogy a Bitcoin kínálata folyamatosan csökkenjen, ami az alapvető gazdasági elvek szerint értékemelkedést eredményez. Ennek köszönhetően a Bitcoin árfolyama hosszú távon általában emelkedő tendenciát mutatott, ami azt jelenti, hogy az indulásakor néhány centtől közel 70 000 dollárig jutott el (a 2023. júniusi adatok szerint), ami olyan szintű emelkedés, ami sokak számára felfoghatatlan, pedig ez már tény.

  • A Bitcoin értéke a bányászat során keletkező számítási munkával is összefügg. A Bitcoin hálózatban szerte a világon található nagy teljesítményű számítógépek jelentős számítási erőt nyújtanak a tranzakciók ellenőrzéséhez és a hálózat biztonságának fenntartásához. Ennek eredményeként a bányászok új bitcoinokat kapnak cserébe a végzett munkájukért.

Összességében a Bitcoin értéke a korlátozott kínálatára, az árfolyamának emelkedő tendenciájára és a bányászat által végzett számítási munkára épül. Ezek a tényezők is hozzájárulnak a Bitcoin sikeres működéséhez és értékéhez.

Emellett más értékei is lehetnek a Bitcoinnak, mint például a szállíthatóság, a tartóság, a felhasználhatóság, az öngondoskodás vagy a már korábban említett decentralizáció. Ezekről részletesebben is olvashatsz a Vagyonépítés kriptovalutákkal könyvben.

Vagyonépítés kriptovalutákkal

Hogyan százszorozd meg a pénzed a kriptovaluták segítségével?

4. Tévhit: A Bitcoin nullára mehet

Amikor egy új technológia feltűnik, általában az emberek aggodalommal fogadják, mert még nem ismerik. A Bitcoin esetében is megjelenik ez az aggodalom és a bizonytalanság, hiszen a többségnek nincs hiteles információja róla. A médiában gyakran negatívan tüntetik fel a Bitcoint, és azt állítják, hogy az értéke nullára mehet, vagyis teljesen értéktelenné válhat. A probléma, hogy az emberek többsége kérdés nélkül mindent elhisz, pedig valójában alig tudnak valamit a Bitcoinról, és annak működéséről. Lényeges, hogy megkérdőjelezzük az új technológiák helyességét és használatát, de saját kutatások elvégzése nélkül nem lenne szabad semmit sem elhinni, amit állítanak.

A valóság:

  • Ahogyan már volt róla a szó, a Bitcoin kínálata korlátozott és előre meghatározott. A protokoll szerint soha nem lehet több 21 millió bitcoinnál, ami egyensúlyban tartja a készletet a növekvő kereslettel, ami pedig hozzájárul az érték megőrzéséhez.

  • Mivel a Bitcoin egyre szélesebb körben válik elfogadottá, ezért rendszeresen használható a mindennapok során. Ez azt eredményezi, hogy egyre több vállalkozás és intézmény is elfogadja fizetési módként, ami növeli a felhasználók számát és a bitcoin iránti keresletet.

  • A Bitcoin mögött egy erős és biztonságos technológiai keretrendszer áll. A blokklánc technológia és a kriptográfiai biztonsági intézkedések megakadályozzák a manipulációt és a hamis tranzakciókat, ezáltal erősítik a felhasználók bizalmát a rendszerben, ami növeli az értékét.

  • A Bitcoin 2008 óta jelen van a piacon, és már eljutottunk arra a pontra, amikor a globális befektetők, intézmények és cégek széles körét vonzza, de vannak országok, ahol már hivatalos fizetőeszközként tekintenek rá. Az egyre növekvő érdeklődés és a nagy piaci kapitalizáció megerősítik és stabilizálják az értékét és csökkentik a manipulációk lehetőségét.

  • A Bitcoin hálózat mögött elkötelezett fejlesztői közösség áll, akik folyamatosan javítják a rendszer biztonságát, skálázhatóságát és funkcionalitását. Ez a fejlődés és az új technológiai fejlesztések hozzájárulnak a Bitcoin hosszú távú értékének megőrzéséhez.

  • Ha összehasonlítod a Bitcoint a hagyományos pénzekkel, mint például a forinttal, a dollárral vagy az euróval, akkor valójában azt láthatod, hogy a hétköznapi pénzek értéke évről-évre csökken, tehát kevesebbet ér, viszont a bitcoin folyamatos növekedésben van, és egyre értékessebbé válik.

A fenti képen a dollár értékének csökkenését (narancssárga) és a Bitcoin értékének növekedését (kék) láthatod.

5. Tévhit: A Bitcoin nem biztonságos

Szintén gyakori tévhit, hogy a Bitcoin nem biztonságos, és veszélybe kerülhet annak a pénze, aki bitcoinban tárolja a megtakarításait. Pedig az igazság, hogy valójában a Bitcoin a legbiztonságosabb eszköz, amit jelenleg ismerünk. 

A valóság:

  • Minden értékedet elvehetik, beleértve a pénzedet, a házadat, az autódat, a földedet, az aranyodat és egyéb eszközeidet, de a bitcoinodat nem tudják elkobozni, mivel senki nem képes irányítani. Nincs még egy olyan eszköz, mint a Bitcoin, amihez rajtad kívül senki más nem férhet hozzá. Ehhez persze megfelelő módon kell tárolnod egy erre alkalmas pénztárcában, ami egyáltalán nem olyan bonyolult dolog, mint azt sokan gondolják.

  • Nyílt forráskódját számtalan független biztonsági szakértő és informatikus vizsgálta már át, de ami még ennél is fontosabb, hogy a Bitcoin hálózatot soha nem törték fel. Egyetlen alkalommal sem. Ezzel szemben a banki rendszerek támadhatóak és manipulálhatóak, amire egyre több példát láthatsz a világban.

  • A Bitcoinra irányuló fenyegetések általában harmadik féltől származó vállalkozások és szolgáltatások elleni támadásokból erednek, nem magától a Bitcoin hálózattól. Korábban előfordultak hackelések, amikor bizonyos szolgáltatók csalásokat követtek el, és megkárosították a felhasználókat, de ezek nem a Bitcoin biztonságát kérdőjelezték meg. A felhasználók megbíztak a központosított szolgáltatásban, intézményben, hiszen rájuk bízták a bitcoinjaik tárolását, akik végül kárt okoztak nekik.

  • A Bitcoin esetében nincs szükség bizalomra, hiszen az előre megírt és megváltoztathatatlan szabályai a matematikán alapulnak, ezért a központi szereplők nem képesek a rendszerét belsőleg manipulálni vagy irányítani.

  • Az eredeti Bitcoin protokoll 2009 óta leállás nélkül működik biztonságosan és megbízhatóan. A hálózatot működtető bányászok szerte a világon vannak elosztva, melyek üzemideje közel 100% -os. Ez azt jelenti, hogy rendkívül nehéz lenne támadni a hálózatot, mivel nincs egyetlen központi pontja sem, amit megtámadhatnának.

  • A Bitcoin protokoll folyamatosan fejlődik és javul. Az alkalmazott kriptográfiai technológiák és a résztvevők által alkalmazott biztonsági intézkedések tovább erősítik a rendszer biztonságát, és védik a felhasználók tranzakcióit, illetve privát adatait.

  • A technológiai fejlődés miatt lehetnek még a jövőben biztonsági kihívások a Bitcoin körül, de maga a protokoll nagyon erős és megbízható. Fontos azonban, hogy minél felkészültebb legyél, és csak a legmegbízhatóbb decentralizált pénztárcákat használd, amihez kizárólag te férhetsz hozzá. Ne felejsd, ha egy központi intézményben, például egy tőzsdén tárolod a bitcoinodat, az nem a tiéd, nem biztonságos!

Vagyonépítés kriptovalutákkal

Hogyan százszorozd meg a pénzed a kriptovaluták segítségével?

6. Tévhit: A Bitcoinnak nincs valós felhasználása

A kritikusok előszeretettel állítják, hogy a Bitcoin nem hasznos a való világban. Vagy ha mégis van valamilyen használhatósága, akkor az leginkább illegális tevékenységekhez kapcsolódik. Azonban ezek az állítások egyszerűen nem igazak. A Bitcoin hosszú évekre tekint vissza, mint egy valódi fizetési eszköz, amelyet bárki a világon használhat anélkül, hogy bank vagy fizetési közvetítőre lenne szüksége. Ráadásul a nagy intézményi befektetők egyre gyakrabban tekintik az aranyhoz hasonló fedezetnek a Bitcoint, ami védi a tőkéjüket az infláció ellen.

A valóság:

  • A Bitcoin valós felhasználásának egyik legfontosabb területe a pénzügyi tranzakciók. A Bitcoin lehetővé teszi az emberek számára, hogy értéket küldjenek és fogadjanak a világ bármelyik pontjáról, anélkül, hogy közvetítő szervezetekre vagy hagyományos bankokra lenne szükségük. Ez különösen hasznos lehet azok számára, akik külföldi rokonoknak vagy üzleti partnereknek szeretnének pénzt küldeni, esetleg olyan országokban élnek, ahol a hagyományos pénzügyi rendszerek nem elérhetőek vagy megbízhatatlanok.

  • A Bitcoin elősegítheti a pénzügyi függetlenséget. A hagyományos bankrendszerben a pénzed mások kezében van, és a bankok korlátozhatják a hozzáférést vagy befagyaszthatják a számládat. A Bitcoin viszont lehetőséget ad arra, hogy teljes mértékben irányítsd és ellenőrizd a saját pénzedet anélkül, hogy arra harmadik féltől engedélyt kérnél.

  • Az aranyhoz hasonlóan a Bitcoin is egy korlátozott mennyiségű eszköz, hiszen soha nem lesz több 21 millió darabnál. Az arany nehéz és nagy terjedelmű, ezért a szállítása és tárolása nem egyszerű feladat. A Bitcoin viszont ugyanolyan egyszerűen küldhető digitális formában, mint egy e-mail.

  • A Bitcoin lehetőséget kínál a vagyonmegőrzésre és az értéktárolásra. A hagyományos pénznemek inflációjának veszélyével szemben a Bitcoin korlátozott kínálatú és deflációs jellegű, ami azt jelenti, hogy a hosszú távon növekedhet az értéke. Ennek köszönhetően sok befektető, cég és vagyonkezelő tartja a Bitcoint egyfajta digitális aranyként, ami hosszú távon értéknövekedést és vagyonmegőrzést biztosíthat. Az elmúlt években például a Tesla, a Square vagy a MicroStrategy is több millió vagy akár milliárd dolláros értékben vásárolt Bitcoint, hogy biztonságba helyezze a vagyonát.

  • A Bitcoint egyre több vállalkozás és üzlet is elfogadja fizetési módnak, ami lehetővé teszi a kereskedők és a felhasználók számára, hogy Bitcoinnal vásároljanak terméket és szolgáltatást, azaz értéket cseréljenek egymás között. Ez a kereslet-kínálati dinamika továbberősítheti a Bitcoin értékét és elfogadottságát, illetve vonzó lehetőséget kínál azok számára, akik nem bíznak a hagyományos pénzügyi rendszerben vagy az állami valutákban. A Bitcoin valós felhasználása tehát kiterjed a pénzügyi tranzakciókon túl a vállalkozások és az üzletek területére is.

Tehát a Bitcoin nem csak egyszerű virtuális pénznem, hanem valós és hasznos eszköz a pénzügyi tranzakciókhoz, a függetlenség eléréséhez és a vagyonmegőrzéshez. Bár vannak kihívások és korlátok, de a Bitcoin rendelkezik egy erős globális közösséggel és infrastruktúrával, amely lehetővé teszi a valós életben történő használatát és egyre szélesebb körű elfogadását.

Bitcoint elfogadó üzlet El Salvadorban

7. Tévhit: A kormányok betilthatják a Bitcoint

Az emberek gyakran aggódnak amiatt, hogy a kormányok betilthatják a Bitcoint, mivel szembemegy a jelenlegi központosított rendszerrel. Ez inkább egy félelem, mintsem tévhit, de muszáj említést tenni róla, mert ezen a területen is sok a félreértés és a téves információ.

Az emberek aggodalma érhető, hiszen volt már arra példa, hogy egy értéktároló eszközt betiltottak: 1933 és 1975 között az Egyesült Államokban betiltották az arany birtoklását a lakosság körében, és súlyosan büntették azokat, akik nem adták át az állam részére. Azonban a Bitcoin ilyen jellegű elvétele nem feltétlenül tud megvalósulni, ugyanis egy olyan eszközről van szó, amihez harmadik fél nem férhet hozzá.

A valóság:

  • A Bitcoin titkosítást használ, ezért nem lehetséges elkobozni az emberektől.

  • A Bitcoin decentralizált jellege miatt kihívást jelent a kormányoknak, hogy betiltsák, hiszen nem képesek egyik országban sem teljes mértékben ellenőrizni vagy megakadályozni a használatát. Egyszerűen nincs jogosultságuk belenyúlni a Bitcoin működésébe és kódjába. Amit tehetnek, hogy különböző szabályozásokkal megpróbálhatják kontrollálni, mint például jogi keretek létrehozásával, vagy kriptotőzsdék és egyéb weboldalak korlátozásával. Ez viszont a Bitcoin hálózat működésére nincs hatással, hiszen senki sem tudja lekapcsolni, így betiltani sem lehet.

  • A kormányok letilthatják a tőzsdéket, és illegálissá tehetik a bitcoin birtoklását, de ez támadást jelentene a legnagyobb intézményi befektetők és vállalatok ellen is. A tőzsdék tiltása esetén a Bitcoin a feketepiacra kerülhetne, és veszélyeztethetné a legnagyobb befektetői csoportok vagyonát. Ezzel a lépéssel a kormány népszerűtlenné válhatna a legnagyobb tőkével rendelkező szereplők körében, és komoly kapcsolatoktól esnének el.

  • A cikk írásakor a Bitcoin piaci kapitalizációja közel 600 milliárd dollár, de 2021-ben már több, mint 1 billárd dollárnyi érték csücsült benne. Ha az elkövetkező években a Bitcoin piaci kapitalizációja újra eléri az 1 billió dollárt, akkor az olyan nagy piacokon, mint például az Egyesült Államokban, Európában vagy Japánban egyre több nagy intézmény fog Bitcoint birtokolni, ami rendkívül megnehezíti a Bitcoin korlátozását és tiltását.

Fontos megjegyezni, hogy a Bitcoint gyakran egy kalap alá veszik a CBDC digitális pénzekkel, pedig óriási különbség van köztük. A CBDC-ket az országok bocsátják ki, és programozzák, a Bitcoin viszont egy független eszköz, aminek nincs központi irányítója, és a szabályai megváltoztathatatlanok. A CBDC digitális valuták bevezetésével az országok még nagyobb kontrollt gyakorolhatnak a lakosság körében, a Bitcoin viszont egy független eszköz, ami az emberek közötti egyenlőségről és az alapvető emberi jogok megóvásáról szól.

Összegzés

Ahogy láthatod, a Bitcoin körül számos tévhit és félreértés kering. Fontos azonban, hogy megfelelő információkkal és tudatossággal közelítsünk a témához. A Bitcoin valóságos lehetőségeket és előnyöket kínál az embereknek, de ahhoz, hogy ezeket kihasználjuk, fontos, hogy minél jobban megértsük a Bitcoint, és megtanuljuk különválasztani a tévhiteket a valóságtól. Azt javaslom, hogy mindig legyél kritikus, tájékozott és nyitott a tanulásra, hogy valódi képet alkothass a Bitcoinról, a kriptovalutákról, a világról, és az életről.

Ha úgy látod, hogy szívesen folytatnád a tanulást és az információgyűjtést, akkor nagyon jó szívvel ajánlom számodra a Vagyonépítés kriptovalutákkal című könyvemet, amit azért írtam, hogy átadjam azokat az információkat, amelyek nagy hatással voltak az életemre, és reményeim szerint másoknak is segíteni fognak.

A könyv részletes bemutatását ezen a linket találod, ahol meg is rendelheted.

Köszönöm a figyelmed, és az előzetes bizalmad! 🙏🏻

Vagyonépítés kriptovalutákkal könyv

Kérlek, a lenti gombok segítségével oszd meg ezt a bejegyzést a családoddal és az ismerőseiddel, hogy ők is értesüljenek ezekről a fontos információkról! ❤️